Agrártudós


Újabb kihívások a repce őszi védelmében!

A repce őszi növényvédelme meglehetősen bonyolult. Túlságosan sok állati károsító feni a fogát, illetve az ennek megfelelő szájszervét a nagy szárazság után éppen kikelt repce növényekre.

 

Ez év őszén a kelés utáni időszakban – legalább is a Szigetköz északi részein – viszont alig akadt némi károsítás. Az elmúlt évben hatalmas pusztítást végző, egész táblákat megsemmisítő káposztabolhák népessége csak töredéke volt az előző évinek. Volt ugyan elszórtan némi fehérlepke (Pieris spp.) fertőzés, de a hernyók mennyisége olyan kevés volt, hogy nem indokolta a vegyszeres beavatkozást. A repcedarázs imágói rendkívül nagy egyedszámban rajzottak, de álhernyóval a frissen kelő repcében nem találkoztunk.

 

 

Tömeges repcedarázs imágó fogás

 

 

Napjainkra lényegesen megváltozott a helyzet. A repcedarázs – némileg „unorthodox” módon – tömeges lombkárosítással lépett fel. Ez a kártevő hírhedt arról, hogy a dús lombozatú repcék károsítója és lárvái – főleg idősebb korban – meglehetősen fénykerülők. Most viszont fény ide vagy oda, az álhernyók nekiálltak a 3–4 leveles, kicsiny repcék intenzív károsításának. Ez a károsító arról is híres, hogy lárváinak étvágya a korral és mérettel exponenciális arányban változik. Egy masszívabb kártétel, vagy kártevőnépesség  észlelésekor nem lehet várni 1–2 napot a védekezéssel, mert akkorra már nem lesz mit megvédeni.

 

A repcedarázs mellé jelen időszakban meglehetősen sok és teljesen vegyes életkorú fehérlepke hernyó is társult. Ez a mennyiség már komolyan károsíthatja a repce lombozatát.

 

 

Nagy repcebolha imágója

 

 

Hogy a „három a magyar igazság” összejöjjön: megjelent a repcékben a nagy repcebolha imágója is. Ez a kártevő az elmúlt évben szinte teljesen eltűnt a Szigetköz repce állományaiból. Bár mennyisége most még nem számottevő, de még nem tudni, hogy meddig tart a betelepedés és mekkora populáció készül a repcék károsítására.

Fenti tények figyelembe vétele alapján a repce termesztők számára most erősen ajánlott a repce állományok gyakori, gondos szemlézése és a kártevők észlelése esetén a mielőbbi inszekticides kezelés végrehajtása.