Agrártudós


A zöldítés feketefoltja

 

 

 

 

 

 

 

 

A szántóföldi növénytermesztés – tetszik, vagy sem – az agrár ökoszisztéma szerves része és mint ilyen, nem lehet független a környezetében élő élőlények sokaságától. A különböző élőhelyeken megtalálható állatok és más élőlények sokasága akkor is kapcsolatba kerül az általunk termesztett kultúrákkal, ha azt netán nem akarjuk, vagy nem veszünk róla tudomást. A biodiverzitás egy lassacskán már elcsépelt szó, de pont ez hozza létre a politikában már agyonhasznált kifejezést, a fékek és ellensúlyok rendszerét az agrárökoszisztémán belül. Ez segít – más egyebek mellett – abban, hogy egyes kártevők ne tudjanak nyakló nélkül felszaporodni.

 

 

 

 

 

 

 

 

A zöldítés, amelynek megléte alatt tilos a területen kémiai növényvédelmet alkalmazni, elsődlegesen a beporzó szervezetek segítését célozza. Ha van egy adott területen minden időben elegendő virágzó növény, akkor mind a vad-, mind pedig a mézelő méhek állománya sokkalta nagyobb lehet, mint a zöldítés nélkül. Ez pediglen minden, mezőgazdaságból élő ember javát szolgálja.

 

Ugyanakkor a zöldítéssel kialakuló virágzó növényállományokban kialakulhatnak olyan károsító csoportok, amelyek a növényvédelem adta korlátozás hiánya miatt túlságosan nagymértékben felszaporodhatnak és veszélyeztethetik a szomszédos táblák növényállományát.

 

Földibolha kártétel (fotó: Hertelendy Péter)

 

A zöldítésre nagyon gyakran használnak a gazdák különböző keresztes virágú növényfajokat. A fehér mustár, olajretek és társaik gyorsan kelnek, mélyre hatoló karógyökereikkel hatékonyan meg tudják találni a talaj mélyebb rétegeiben rejtőző vizet, miközben gyökérzetükkel lazítják is a talajt. Mind emellett kedvelt tápnövényei az olyan oligofág károsítóknak, mint pl. a keresztesvirágú növények földibolhái (Phyllotreta spp.). E fajok második nemzedéke a nyár folyamán sokszor a zöldítések növényzetén erősödik meg, majd a harmadik nemzedék imágói tömegesen támadják meg és pusztítják ki a közelükben elhelyezkedő őszi káposztarepce vetések növényzetét. A gyakorta szélsőségesen nagy létszámú bogár találkozása a még kicsinyke, a száraz ősz miatt vontatottan fejlődő repcével óhatatlanul nagy kártétel lehetőségét hordozza.

A virágzó zöldítéseken mind emellett különböző polifág kártevők is igencsak jól érzik magukat. Nagy számban él itt a szinte mindenki által utált vándorpoloska (Nezera viridula) is. Jól repülő fajról lévén szó, a zöldítésekben felszaporodott populáció több kilométeres távolságon belül okozhat károkat akár a kiskertek növényzetében is.

 

A fejlettebb zöldítésekben lévő növényi szaporító szervek (bimbók, virágok, fiatal termések) ideális táplálékforrást jelentenek a szélsőségesen polifág kártevő gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera) hernyóinak is. Ez a vándorlepke faj hazánkban áttelel ugyan, de csak igen kis mennyiségben. Populációja a nyár folyamán délről, a Balkán félsziget addigra már kiszáradó, virágzó növényekben már szegény tájairól idáig repülő lepkék állományával növekszik meg ugrásszerűen. A nyáron hazánkban kikelő nemzedék viszont csak akkor vándorol tovább észak felé, ha hazánkban nem lel elég virágot, vagy más növényi szaporító szervet.

 

Fuzáriumos csőpenészedés (Fotó: Hertelendy P.)

 

A virágzó zöldítések jelenléte kiváló táplálékforrás e polifág faj számára. A zöldítések állományán még jobban felszaporodó bagolylepkék nyár végére már egybemosódó generációi az ősz során szinte minden olyan növényre petét raknak, amely virágzik, vagy termést érlel. E folyamat eredménye pl. a szinte minden kukoricacsőben ott lévő jókora, vastag hernyó és a kártétel nyomán a nedvesebb őszi időjárásban kialakuló fuzáriumos csőpenészedés.

 

A zöldítés eme negatív hatásaira a hozzáértő növényvédelmi szakembernek érdemes és kell is felkészülnie.

 

/Agrofil SZMI/