Agrártudós


A repce rovartani problémái ősszel és tavasszal

 

 

 

Az őszi káposztarepce (Brassica napus) éves szinten a maga 300 ezer hektárt meghaladó vetésterületével az egyik meghatározó olajnövényünk.  A kultúra vetésterülete a kedvező és kedvezőtlen évjáratok miatti viszonylag nagy ingadozások mellett is növekszik. Ennek oka a repcemag jó árában keresendő: a repce – ha jól termesztik – meglehetősen jövedelmező, „pénzes” növény. Ugyanakkor az őszi káposztarepce esetében számottevő a növényvédelem, ezen belül is az állati kártevők elleni védelem jelentősége. Igaz ez mind a kezelések számát, mind pedig a rovarok elleni védelemre elköltött pénzeszközöket tekintve is.

  

 

 

A repcét ősszel és tavasszal egyaránt számos rovar képes károsítani. A talajlakó kártevők, pl. drótférgek sem vetik meg ezt a növényt, ugyanakkor a repcében jóval kisebb kárt szoktak okozni, mint más kultúrában. A repce sűrűsoros kultúra, az egyes növények kiesése az egy növényre jutó kis felület miatt csekély kárt okoz. Ráadásul a repce hihetetlenül jól képes kompenzálni a tőhiányokat a kiesett növény szomszédjainak elágazódása révén. A gyakorlatban korábban szívesen alkalmazott inszekticides csávázó szerek nagyfokú elterjedtsége is gátolta a talajlakó károsítók kártételét. Napjainkban ez a technológiai hiány kellőképp nehezíti is a repcetermesztő gazdák életét.

 

 

 

   Ősz folyamán az egyik jelentős veszélyforrást a repcebolha (Psylliodes chrysocephala) tömeges megjelenése okozhatja. A kárt a pici, fémszínű, jól repülő és ugró bogár okozza, amely érési táplálkozását a fiatal, kelésben levő repce szik-, és lomblevelein végzi. A levelek főerébe, a gyökérnyakba behatoló lárvák kártétele sokkalta kisebb, mint a bogaraké. A nagy gondot az okozza, ha a repcebolha nagy tömegben jelenik meg és a repce valamilyen ok miatt sokáig marad kicsi. Ha kis tápnövény találkozik nagy, vagy sok kártevővel, ott komoly probléma alakulhat ki. Bár a repcebolha jól repül, alapvetően a keresztesvirágú gyomokkal fertőzött területek, vagy a repce árvakelések irányából lehet döntően számítani betelepedésére, mivel a nyarat ott vészeli át. Korábban a védekezés során az inszekticides csávázószerek használata sok esetben elegendő volt a kártevő féken tartására.

 

Káposztabolha imágók a repce levelén

 

Átlagos erejű fertőzési nyomás esetén sokszor csak más, kedvezőtlen körülmény(ek) fellépése esetén lehet szükség állományvédelemre. Ilyen lehet pl. a gyatra talaj-előkészítés, a szárazság, amely miatt a kelésben levő pici növények „ülve maradnak”, az átlagosnál jóval tovább tartózkodnak abban a mérettartományban (szikleveles–4 leveles), ahol a bolha kártételére a leginkább érzékenyek. A szárazság sokszor a csávázószerek felszívódását is csökkenti, gyengítve ezzel a készítmények hatékonyságát.  A repcebolha mellett a repcére a különböző káposztabolha (Phyllotreta spp.) fajok is veszélyesek. Nagy tömegben szoktak megjelenni és a hazánkban előforduló 6 fajuk sokszor egymást követő őszi rajzása nagyon hosszú károsítási időszakot eredményezhet, amelyet csak több inszekticides védekezéssel lehet kivédeni.

  

 

A repcebolha elleni hatékony védekezés döntően nem vegyszerválasztás, hanem sokkal inkább időzítés és agrotechnika kérdése. Ha az állomány egyedeinek tizede már mutat kártételt, a védekezés szükséges. De sok esetben egy öntözés is hasonló hatású lehet (természetesen nem extrém erős fertőzések esetén!), ilyenkor egy hét alatt kinőhet a repce a kártevő foga alól. Nagy, fejlett repcében a repcebolha csak ritkán tud számottevő kárt okozni. A rágásnyomok látványosak lehetnek ugyan, de a kultúrnövény további életére, termésére már csak minimális hatásuk van.

  

Az őszi repce állományok másik veszedelmes ellensége a repcedarázs (Athalia rosea). A kártevőnek évente 3 nemzedéke van, de ebből a nyár eleji és nyár végi nemzedék általában nem a repcét, hanem a mustárt, illetve a különböző keresztesvirágú gyomokat támadja. Az őszi nemzedék ugyanakkor döntően az őszi káposztarepce táblákon nő fel és károsít. Gyakran ez a nemzedék az adott évben a legnépesebb (kivéve a szélsőségesen csapadékos vagy száraz éveket). A repcedarázs álhernyója gyakorlatilag a repce minden föld feletti részét képes lerágni. A növényzet csonkra rágásával a maradék jórészt elpusztul, vagy a tél folyamán kifagy. A repcedarázs sárga tálakkal jól jelezhető, szívesen és jól repül. Ugyanakkor nélkülözhetetlen a repcetáblák folyamatos szemlézése az ősz folyamán. A kártevő augusztustól október elejéig rajzik, melegebb évjáratokban ez meglehetősen előre csúszik (így pl. 2012-ben is korán rajzott, szeptember közepe után már nem nagyon lehetett imágóval találkozni).

  

Nagyon fontos a táblák gyakori és lelkiismeretes bejárása, szemlézése egyrészt azért, mert a károsító általában foltszerűen lép fel, a jobb, dúsabb, fejlettebb foltokat kedveli. Könnyű elsétálni egy kapkodós bejárás során a kezdeti fertőzések mellett, a lárvákat csak lehajolva, a növényeket átszálalva lehet jól észrevenni. Másrészt viszont a repcedarázs álhernyóinak egyébként is félelmetes étvágya azok fejlődésével rohamosan növekszik. Nagyobb, fejlettebb álhernyók képesek az egyedsűrűségtől és a repce méretétől függően az állományt akár egy nap alatt is teljesen megsemmisíteni. A késői észlelés értelemszerűen késői védekezést eredményez, amely ilyen esetekben legfeljebb „vérbosszúnak” lehet jó, de a már elpusztított állományt nem támasztja fel. A repcedarázs ellen is engedélyezett készítmények széles választéka áll rendelkezésre. A kémiai védekezés – akárcsak a repcebolha esetében – nem vegyszer választás kérdése. A növényzet visszamaradását okozó tényezők (rossz vetőágy, szárazság, tápanyaghiány) ugyanúgy növelik a repceállomány veszélyeztetettségét, de a repcedarázs esetében általában nincs lehetőségünk semmiféle agrotechnikai beavatkozással kinöveszteni a repcét a kártevő foga alól. Négy-hat leveles állapot felett már a csávázószerek hatása sem elegendő, a kártevő észlelésekor mielőbb állománykezelést kell alkalmazni.

 

Kis káposztalégy lárvájának erőteljes károsítása

 

Ősszel a kis káposztalégy (Delia radicum) nyüvei is megjelenhetnek a repceföldeken. A kártevő meglehetősen rejtőzködő életmódú, sok helyen nem is ismerik. Az évente 3 nemzedéket vető légy 3. nemzedéke károsíthatja a repcevetéseket. A fejlődésben visszamaradt, satnya állományokban okozhat problémát a gyökérzet roncsolásával, elkorhasztásával. Nagy növényeken – bár jelen van – semmilyen tünetet nem okoz a növény föld feletti részein. Az elmúlt években a rendkívüli víztöbblet (2010, 2014), vagy vízhiány (2011, 2012, 2015) következtében rosszul sikerült talaj-előkészítés, a vontatott kelés sok esetben elfedte e károsító jelenlétét. Viszont minden olyan agrotechnikai beavatkozás, amely gyorsítja a növények őszi fejlődését, eredményes lehet a kártevő visszaszorítására.

  

 

A repcét a telelés után károsító rovarok közül időrendi sorrendben először a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi), valamint a gyakoribb repceszárormányos (Ceutorhynchus quadridens) megjelenésére kell számítani. E két ormányos bogár rendkívül nagy pusztítást képes véghezvinni a repce állományokban. Mindkét faj a repcetáblák közelében a talajban telel, és jól bírja a hideget. Egy hótakaró nélküli, „szibériai” hideggel járó tél ezekben a bogarakban nem tesz kárt, legfeljebb a repcét pusztítja ki. A telelő helyeken a 6-9 fokos hőmérséklet elérése idején a bogarak már előjönnek, és ha nappal a csúcshőmérséklet eléri a 15 fokot, már aktívan repülnek.

Repce szárormányos súlyos kártétele

 

  A nagy repceormányos valamivel hamarabb telepszik be a repcébe, mint a szárormányos. Vontatott felmelegedés esetén a betelepülés lehet frontvonalszerű (a bogarak hideg időben nem szívesen repülnek), de ha napközben legalább egy órára eléggé meleg van, úgy egy lendületből képesek kolonizálni a teljes táblát. A szárormányos és a nagy repceormányos is érési táplálkozást folytat jó pár napig peterakás előtt. Ez az az időszak, amikor el lehet és el is kell pusztítani a kártevő populációt.

   A repcét károsító ormányos bogarak nagyon jól csapdázhatók sárga tálakkal. Ezek rendszeres figyelése mindenképpen szükséges. Ugyanakkor előfordulhat, hogy hosszú napokra hűvös marad az idő, a kártevők nem repülnek, viszont nem tudhatjuk, hogy jelen vannak-e már az állományban. Ilyenkor nincs más megoldás, neki kell térdelni a repcének és jó sok (legalább 40–50) növény lombozatának aprólékos átvizsgálásával kell meggyőződni arról, hogy van-e kártevő, illetve mennyi van belőle. Déli órákban a bogarak könnyen észrevehetőek, amikor a lombozaton táplálkoznak, de hűvös, esős időben elbújnak. Ezért célszerű az aprólékos és sajnos eléggé időigényes növényszemle a felderítésükhöz.

  

A két kártevő faj közül a nagy repceormányos a veszélyesebb. Bár mindig is honos volt Magyarországon, de egyedszáma a repcetermesztés fellendülésekor, 2006-2007 óta kezdett növekedni. A bogár hamarabb kel és hamarabb is telepszik be a repce táblákba, mint a szárormányos. Peterakása helyét először csak egy kis pont alakú bemélyedés jelzi. Döntően a szárra petézik. A lárva kártétele nyomán a szár torzul, csavarodik, felreped. Ez egyrészt nagy tápanyagforgalmi zavart is okoz a növény életében, másrészt utat nyithat egyes veszélyes betegségeknek, pl. a hideg időben is igen aktív patogén fómás szárrák (Phoma lingam) fertőzésének.

  

A két ormányos bogár rajzása gyors kitavaszodás esetén egybe eshet. Viszont ha a felmelegedés elhúzódó, vontatott, akár több hétig is tarthat és nehezen érzékelhetően, de két részre tagozódik. Ilyenkor a nagy repceormányos jelenik meg először és a szárormányos esetleg csak egy hét múlva követi. A védekezés szempontjából ez azért lényeges, mert az engedélyezett készítmények megválasztásánál célszerű figyelni a hőmérsékletre is. A szintetikus piretroidok hűvös körülmények között is hatékonyak, de hatástartamuk viszonylag rövid (3-7 nap). A szerves foszforsavészterek közül a domináns klórpirifosz – szerencsére – az a hatóanyag, amely alacsonyabb hőmérsékleten is kellőképp hatékony. A neonikotinoidok hatásának kifejtéséhez szintén szükséges a melegebb környezet, ahol a növényben folyó áramlás is megfelelően működik. A felhasználandó készítmény megválasztásánál tehát figyelni kell a felvételezések eredménye mellett a hőmérsékleti viszonyokra is. A szárba indulás elején e két kártevő ellen elhibázott védekezést a tenyészidő folyamán később már soha nem lehet helyrehozni.

 

   Később, a szárba indulás folyamán már bőven találkozni lehet a repcefénybogarak (Meligethes spp.) egyedeivel is, amelyek a levelek közt megbújva várják, hogy az első bimbók, virágok megjelenjenek.   Ez a megnevezés teljességgel helytálló, mivel „repcefénybogár” nincs, csak egymáshoz rendkívül hasonló, közel rokon fajok együttese, amelyek – sajnos – nem éppen egy időben rajzanak. E tárgyban szeretnék hivatkozni Dr. Szeőke Kálmán kollégám eredményeire, amelyeket sokszor publikált, de a gyakorlat még messze nem a lehetőségek szerint alkalmazza. A Meligethes fajcsoport érintett tagjai 9-12 fokos hőmérséklet mellett kezdenek rajzani. De ha elhúzódó a tavasz, és lassú a felmelegedés, akár egy hónapos rajzást is okozhat. Ilyen hosszú, elnyúló támadását egy adott kártevő populációnak – főképp virágzás idején – csak célzott védekezések sorozatával lehet eredményesen kivédeni.

 

   A repcefénybogarak a bimbók, virágok megrágásával, lárváik táplálkozása folytán pedig az egyes virágok elhalásával nagyon súlyos károkat okozhatnak a repce termésében. Bár a repcenövény rengeteg virágot, abból pedig becőt, termést képes nevelni, de a fénybogár általában nem egyedül látogatja meg a repcét és minden egyes megrágott virág, becő veszteségnek számít. Sok kicsi sokra megy, és a repce fénybogarak nagyon sokan lehetnek. Megjelenésük szinte minden repcetáblán évről évre bekövetkezik.

   E kártevők ellen a vegyszeres védekezés általában szorosan követi a korai kártételt okozó ormányos bogarak (szárormányos, nagy repceormányos) elleni védekezést. A készítményválaszték meglehetősen bőséges. Sok hatékony szer áll a gazdálkodók rendelkezésére. Az időnként felmerülő hatékonysági problémák mögött ugyanakkor lehet hiba, vagy súlyosabb gond is. Hiba, ha egyszerre juttatjuk ki a rovarölő szert sok más, a növénytáplálást célzó készítménnyel (pl. a Mavrik 24 EW nem szereti, ha töményebb bór műtrágya oldattal keverik, de több ilyen keverési anomália is létezik).

   A repcefénybogarak ellen mindenképpen érdemes célzottan védekezni, ismerni kell a kártevő népességet, amit le akarunk küzdeni. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a rajzás végén – ami gyakran már a virágzás végével esik egybe – még sok a bogár, de a repce az akkor meglévő virágokból már előre láthatóan nem fog produktív becőket fejleszteni, a magas kártevőszám miatt védekezés történik.  Ilyenkor jó eséllyel irtjuk ugyan a kártevőket, de termés többletet egy ilyen kezeléstől nem célszerű elvárni. A hajtások legvégén levő virágok nagy valószínűséggel nem hoznak már termést, de a fénybogarakat még csábítják. E pár sorban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a gazdaságos és fenntartható növénytermesztés nem bírja el anyagilag a megkésett, a termésre már veszélyt nem jelentő kártevő populáció ellen bevetett kezeléseket.

 

   A repcefénybogarak károsítása idején jelenik meg – a fénybogarakat kis lemaradással követve – a bundásbogár (Epicometis hirta), illetve sok helyen vele együtt vagy azt helyettesítve a sokpettyes virágbogár (Oxythrea funesta) is. Ellenük a védekezés kissé nehéz, mivel e fajok ellen engedélyezett készítmény nincs. E lemezescsápú bogarak a virágokat teljesen szétrágják, az általuk látogatott virágból becő nem lesz. Jelenlétük a repcében messziről látható. A védekezésre kizárólag a virágzás idején alkalmazható, az akkor károsító rovarok ellen való védekezés „mellékhatásaként” jelentkező eredmény reményében bevetett inszekticidek jelenthetnek megoldást.  A bundásbogár és társai viszonylag nehezen leküzdhető állatok. Ellenük a virágzás idején alkalmazható neonikotinoid és egyes speciális piretroid hatóanyagú készítmények csak pár napig adnak megfelelő védőhatást. Itt a gazdálkodónak kell eldöntenie, hogy egy újabb védekezés költsége arányban áll-e a megmenteni tervezett termés mennyiséggel. Ez a virágzás vége felé már igen kis mennyiség, ezért a virágzás végén a virágon rágcsáló lemezescsápú bogarakat gazdasági megfontolásból nem igazán érdemes bántani.

 

  A fénybogarak után általában fél – egy héttel szokott megjelenni a repce becőormányos imágója. A repce becőormányos (Ceutorhynchus assimilis) viszonylag apró, 2-3 mm-es, jellemzően hamvas szürke színű ormányos, amely meglehetősen nagy vámot szedhet a repce terméséből.

 

A becőormányos meleg tavaszon már bimbós állapotban is jelen van, ilyenkor ráadásul a korábbi kezelésekkel szárormányos elleni utolsó, fénybogarak elleni első) hatékonyan gyéríteni is lehet. A bogár az irtható alak ennél a fajnál, a lárva a becő védelmében már teljesen nyugodtan károsíthat. Ha az imágót sikerül elpusztítani, a repce nem szenved el termésveszteséget. Peterakás után, a lárvák ellen már felesleges védekezni. A becőormányos ellen nagyon sok készítmény használata engedélyezett.  Ugyanakkor a kártétel elején az általában domináns repce fénybogarak határozzák meg a védekezés időpontját. Ugyanakkor, ha adott mennyiségű virágzás alatti védekezéssel tervezünk, akkor az utolsó védekezést célszerű lehet a becőormányos ellen időzíteni.

 

  A repce becőormányos a virágot nem, viszont a becőt károsítja. Az utolsó, záró permetezésnél tehát jobb, ha a virágok és az őket károsító fénybogarak helyett inkább a becőormányosokat vesszük célba.  A becőormányos elleni védekezésre meglehetősen széles az alkalmazható inszekticidek választéka. A védekezések hatékonysága nem szerválasztás, hanem inkább időzítés függvénye. Ha korán védekezünk, az eredményes ugyan, de a később nyíló virágokból születő  becők védtelenek maradhatnak. Későbbi védekezésnél kialakulhat az előző védekezés után egy „lyuk” a védekezésben, bizonyos mennyiségű becő fertőződhet. Ugyanakkor a nyári nagy szárazság esetleg (egyre gyakrabban) meghiúsíthatja pont azoknak a kései virágoknak a becővé fejlődését, amelyeket az adott védekezéssel meg akartunk védeni.

 

   A repce becőormányos mellett, részben azt követve a repce becő gubacsszúnyog (Dasineura brassicae) is érzékeny károkat okozhat a termésben.  A károsító jelenlétének és a károsítás mértékének a becőormányos megjelenésétől való függősége mind a mai napig vitatott. Ugyanakkor a kártevő nagyarányú kártétel okozására képes. Az utóbbi években ez a kártevő gyakoribb lett, kártétele erősödött. Ennek feltételezhetően az az oka, hogy a szúnyognépesség jelentős hányada meglehetősen későn rajzik, így a becőormányosra beállított utolsó inszekticides kezelés után a populációnak ez a későn rajzó része már rovarölő szerrel nem találkozik.  Érdemes lehet lassan átgondolni ennek a károsítónak a jelentőségét, és a repce utolsó kezelését – esetleg a becőormányostól függetlenül – döntően a becőszúnyog ellen időzítsük. A káposztarepcén – mint sok más növényen egyébként is – számolhatunk a levéltetű (Brevicoryne brassicae) fellépésével is. A káposztafélék levéltetve a nem túl  forró nyarakon okozhat tömegszaporodást  a repcén. A levéltetű telepek jellegzetessége, hogy meglehetősen sok viasz borítja őket. A levéltetű telepek a nyár elején jelennek meg és számottevő nedvesség, víz, tápanyag veszteséget okoznak. Az első komolyabb, 30 fok feletti hőség véget vet tömegszaporodásuknak. Ugyanakkor a sok kicsi sokra megy alapján 25 – 30 százalékos termésveszteséget is képesek okozni. Szerencsére a káposztafélék levéltetvének tömegszaporodása gyakorlatilag egybeesik a repce virágzás végi állománypermetezési sorozatával, amely főképp a fénybogarak és a becőormányos ellen irányul. Ezen okok miatt a levéltetvek ellen önálló védekezésre általában nincs szükség.

 

   Az őszi káposztarepce sok rovarkárosítója közül csak a legfontosabbakat tudtuk jelen cikkben megemlíteni. Még nem tudni, mit hoz a tavasz, amikor a kártevők felébrednek téli álmukból és elkezdik keresni az általunk fontosnak és gazdaságosnak tartott repcét. Érdemes a repcét ésszel, célzottan, hatékonyan védeni, mert gazdaságilag fontos, pénztermelő növény és a rovarkártevők a termés és a bevétel akár két harmadát is képesek lehetnek megsemmisíteni.

 

/Agrofil SZMI/