Agrártudós


MA ÉLŐ SZAVAZÁS!

Ma kiderül ki lesz a győztes!   Ma délután 16 órától - 20 óráig élő videós szavazás lesz Facebook oldalon! Kiderül kié is lesz 2018-ban az ÉV TRAKTORA! Döntőbe került versenyzők: 1. Béni Mihály 590 szavazat 2. Hencz József 506 szavazat 3. Horváth Zoltán 476 szavazat   Addig is nézd meg a gépeket: http://joskabatyam.hu/evtraktora2018   Gyere TE is szavazz a legszebb gépre!


Szavazz TE is, kié legyen AZ ÉV TRAKTORA 2018-ban?

Féltávnál járunk az első fordulónak az  ÉV TRAKTORA 2018 szavazásán! Ha esetleg Te még nem szavaztál volna, akkor kattinst a szövegre! Idén is nagyon sok Gazdász jelentkezett, 60 kép mérkőzik meg egymással végső győzelemért.   Szebbnél szebb traktorokat láthatunk, és már most is sok szavazat gyűlt össze. De még mindig nem elég!  Kiélezett harc folyik az első helyért, az első három helyezett közel azonos szavazattal rendelkezik, mindegyiknek 400 körüli szavazata van már az első hét után!   Érdemes megosztanotok a szimpatikus versenyző képét, melyet a weboldadlon a versenyző profiljánál a MEGOSZTÁS gombra kattintva tudtok megtenni!   Az első forduló: 2018. december 8.-án  18 óráig tart, ekkor zárul a


Elindult a szavazás!

Megkezdődött a 2018-as ÉV TRAKTORA választás!     Bővebb infó:  http://joskabatyam.hu/evtraktora2018      


Amikor a tudomány nem igazolja a gyakorlatot

          Ki az évtizedek óta megszokott és jónak tartott módon, ki pedig a legújabb tudományos és technológiai eredményekre támaszkodva igyekszik végrehajtani az alaptrágyázást. Van-e eltérés az elméleti és a gyakorlatban kivitelezett tápanyag-gazdálkodás között?       Megoszlanak a vélemények arról, hogy helyes-e egyáltalán a kérdésfeltevés. Annyiféle információ – megalapozott és félrevezető egyaránt – látott már napvilágot, nem csoda, hogy ebben a témában (is) kezd „kicsúszni a talaj” a gazdák lába alól. A helyes út pedig az lenne, ha az elmélet irányából közelítenénk az adott helyzetben megvalósítható gyakorlat felé. Így ki-ki a saját körülményeihez, lehetőségeihez adaptálhatná a szakmai ismereteket. Ezzel szemben létezik egy ellentétes folyamat, amely


A kukorica csőpenészedése

      A kukorica hazánkban a legnagyobb felületen termesztett szántóföldi haszonnövény. Termesztésének sikeressége döntő mértékben befolyásolja szinte minden gazdaságban a növénytermesztés jövedelmezőségét. Növényvédelmében messze a gyomirtási költségek viszik a prímet, ugyanakkor évről évre növekszik az állati károsítók és a betegségek elleni védekezés fontossága és a reá fordított költség is.       A kukorica alapvetően nem tartozik a „beteg” növényeink közé. Ugyanakkor folyamatosan növekszik a termés mikrobiológiai, döntően gombás eredetű szennyezettsége, illetve fertőzöttsége miatt kialakuló bizonytalanság a piacon. Egyre több az olyan tétel, amely mikrobiológiailag kifogásolható, emiatt pedig ideig – óráig forgalomképtelen.      A szemes kukorica gombás eredetű megbetegedéséért, a csőpenészedésért felelős gomba fajok közül kiemelkedik a


"AZ ÉV TRAKTORA 2018"- választás

                Immár második alkalommal kerül megrendezésre az ÉV TRAKTORA VÁLASZTÁS, mely nagy sikert aratott már a tavalyi évben is!       Verseny kiírás: „KIÉ A LEGVAGÁNYABB TRAKTOR A VIDÉKEN?” címmel indul útjára másodszor a legszebb traktorral rendelkező Gazdák versenye. A szépség szubjektív, ezért szavazatokkal dől el, ki lesz a győztes!             Jelentkezés: Bármely Gazdász, traktoros aki a saját vagy a munkahelyén lévő géppel dolgozik.   A regisztráció ideje alatt várom a fényképeket a nevet és a lakhelyet, ahol gazdálkodik a jelentkező!     Ezt követően történik egy előválogatás, majd a képek kerülnek fel a szavazófelületre. A weboldalon lesznek találhatóak az erőgépek, a szavazásra azonban a Facebook oldalon található és a weboldallal


A zöldítés feketefoltja

                A szántóföldi növénytermesztés – tetszik, vagy sem – az agrár ökoszisztéma szerves része és mint ilyen, nem lehet független a környezetében élő élőlények sokaságától. A különböző élőhelyeken megtalálható állatok és más élőlények sokasága akkor is kapcsolatba kerül az általunk termesztett kultúrákkal, ha azt netán nem akarjuk, vagy nem veszünk róla tudomást. A biodiverzitás egy lassacskán már elcsépelt szó, de pont ez hozza létre a politikában már agyonhasznált kifejezést, a fékek és ellensúlyok rendszerét az agrárökoszisztémán belül. Ez segít – más egyebek mellett – abban, hogy egyes kártevők ne tudjanak nyakló nélkül felszaporodni.                 A zöldítés, amelynek megléte alatt tilos a területen kémiai


A zöld futószalag vége

                Az idei év során a kalászos gabonák árvakelései jól átvészelték a nyarat és ez sajnálatos módon a kalászosokon élő egyes kórokozókra is igaz. A vegetációs időszakban – beleértve a nyári hónapokat is – mindvégig volt zöld, megfertőzhető növényi felület számukra, így még a biotróf életvitelű kórokozók fennmaradása is biztosított volt.                       Különösen igaz ez az őszi árpára. A dúsan zöldellő árvakelések biztosította „zöld futószalag” mind a nekrotróf életmódú betegségek (hálózatos levélfoltosság, barna levélfoltosság, rinchospóriumos foltosság, ramuláriás levélfoltosság), mind pedig a zöld növényi részeket fogyasztó biotróf szervezetek (lisztharmat, törperozsda) számára jó lehetőséget teremtettek nemcsak a túlélésre, fennmaradásra, hanem a szinte nyakló nélküli, szélsőséges


A repce őszi károsítói

            Az őszi káposztarepcét szinte minden gazda úgy ismeri, hogy az egy olyan növény, amelyet rovarölő szerek szinte folyamatos használata nélkül nem lehet, vagy pediglen nem éri meg termeszteni. Való igaz: A repce esetében nagyon sok olyan állati károsító feni a rágóját (vagy egyéb szájszervét) a növényre, amelyek akár önmagukban is képesek megsemmisíteni a növényzettel együtt a gazdának a jó bevételről dédelgetett álmait is. Az állati kártevők gyakorlatilag a repce kelésétől egészen a becők érésének a kezdetéig támadják ezt a kultúrát.     Nagy repcebolha lárvájának kártétele (fotó: Hertelendy P.)   A repce állati károsítóinak első, őszi aszpektudának döntő hányadát alkotják a különböző földibolha fajok. A


Növényszenzorok: a valós igényeket mérik

Fontos, hogy készüljenek az adott területről zónalehatárolások, ugyanakkor a talaj nitrogénszolgáltató képességét egyéb tényezők is befolyásolják. Ezek miatt még precíziós tápanyagellátás esetében is kiszámíthatatlanul fejlődnek a növényeink. Ennek a kellemetlen jelenségnek az elkerülését segíthetik a növényszenzorok.   1. kép: Isaria Fritzmeier növényszenzor műtrágyaszóróval   Akár készült, akár nem a területről zónalehatárolás, jelentősen megkönnyítik a munkát a növényszenzorok. Közvetlen mérésekkel, vélt helyett mért értékekkel segítik pontosítani a tervezett beavatkozásokat. Az Isaria Fritzmeier növényszenzor segítségével lehetőségünk nyílik kalászos és kapás szántóföldi kultúrákban aktuális igény szerinti, valós idejű, helyspecifikus tápanyagellátásra, illetve növekedésszabályozó szerek kijuttatására (1., 2. kép).   2. kép: Isaria Fritzmeier növényszenzor permetezőgéppel   Az eszköz az általa kibocsátott vörös (R) és közeli


Újabb kihívások a repce őszi védelmében!

A repce őszi növényvédelme meglehetősen bonyolult. Túlságosan sok állati károsító feni a fogát, illetve az ennek megfelelő szájszervét a nagy szárazság után éppen kikelt repce növényekre.   Ez év őszén a kelés utáni időszakban – legalább is a Szigetköz északi részein – viszont alig akadt némi károsítás. Az elmúlt évben hatalmas pusztítást végző, egész táblákat megsemmisítő káposztabolhák népessége csak töredéke volt az előző évinek. Volt ugyan elszórtan némi fehérlepke (Pieris spp.) fertőzés, de a hernyók mennyisége olyan kevés volt, hogy nem indokolta a vegyszeres beavatkozást. A repcedarázs imágói rendkívül nagy egyedszámban rajzottak, de álhernyóval a frissen kelő repcében nem találkoztunk.     Tömeges repcedarázs imágó


Ha rohad a répa...

            Az bizony meglehetősen nagy baj. A cukorrépa alapvetően egy meglehetősen kényes növény, nagyon nagy az „input igénye”, azaz mire késő ősszel betakarításra kerül a termés, nagyon sokat kell rá költeni. Kényes a jó talajmunkára, a pontos vetésre, megkívánja a hatékony gyomirtást. Továbbá ahhoz, hogy rendes termést hozzon, szereti, ha tápanyagokkal rendesen el van látva és a növekedéshez még elegendő víz is a rendelkezésére áll.                         Az idei nyáron azok a cukorrépa termesztők, akik nem tudták öntözni az állományaikat, a nyári forróság és vízhiány miatt, jelentős terméstől estek el. Ugyanakkor a cukorrépa legfontosabb, lombpusztító betegsége, a cerkospórás levélragya a kevés hajnali harmatot kihasználva,


Kalászos gabonák őszi növényvédelmi problémái

              Az őszi kalászosok vetése az őszi árpával pár héten belül elkezdődik. Az idei évben ezt a kultúrát rengeteg növénykórtani és zoológiai támadás érte. A nyáron kialakult hosszú, aszályos időszak ugyanakkor – a várt hatás ellenére – nem csökkentette számottevően az árpára és a többi őszi kalászosra leselkedő veszélyek mértékét. Súlyos lombkárosodás árvakelésű árpán (Fotó: Hertelendy Péter)     A kalászos árvakelések szerte az országban sok helyütt életben maradtak és vígan zöldellnek. Még olyan helyeken is, ahol azért egy tarlóápolást végrehajtottak a gazdák. Az őszi árpa árvakelések egy része nem hogy kiszáradt volna, hanem még kalászolásig is eljutott. Az így kialakult „zöld futószalag” a nyár


Növényvédelem a vetés idején

     Az őszi kalászosok és az őszi káposztarepce vetése nemsokára megkezdődik/ megkezdődött. A száraz nyár okozta talajelőkészítési problémák mellett mindkét kultúrára rengeteg veszély leselkedik a meteorológusok előrejelzései szerint várhatóan hosszú és meleg ősz során.      A repce esetében a különböző földibolhák kártételére kell elsősorban számítani. A repce árvakeléseken felerősödött 2. nemzedék utódai várhatóan nagyon nagy egyedszámban fogják a valószínűleg száraz viszonyok között lassan fejlődő fiatal repce növényeket támadni. a védelem során – amíg van rá lehetőség – mindenképpen célszerű az inszekticides csávázószerek hatására támaszkodni. Még akkor is, ha a kártevő nyomás nagysága miatt a csávázást egy, esetleg kettő inszekticides állományvédelemmel is ki


A repce rovartani problémái ősszel és tavasszal

      Az őszi káposztarepce (Brassica napus) éves szinten a maga 300 ezer hektárt meghaladó vetésterületével az egyik meghatározó olajnövényünk.  A kultúra vetésterülete a kedvező és kedvezőtlen évjáratok miatti viszonylag nagy ingadozások mellett is növekszik. Ennek oka a repcemag jó árában keresendő: a repce – ha jól termesztik – meglehetősen jövedelmező, „pénzes” növény. Ugyanakkor az őszi káposztarepce esetében számottevő a növényvédelem, ezen belül is az állati kártevők elleni védelem jelentősége. Igaz ez mind a kezelések számát, mind pedig a rovarok elleni védelemre elköltött pénzeszközöket tekintve is.        A repcét ősszel és tavasszal egyaránt számos rovar képes károsítani. A talajlakó kártevők, pl. drótférgek sem vetik


Az új kenyér ünnepén

  A bolti kenyér íze mindennap ugyanaz, nem érezzük a különbséget, így nehéz is hálát adnunk az új búzából sütött kenyérért. Új búzából sütni először augusztusban lehet, ezért Új kenyér havának is nevezik a hónapot.     A magyarok kenyere: " A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatunk, nem csupán a határokon innen, de a határokon túl is. A program során a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtünk a segítőkész adományozóktól, s a felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatjuk el a rászorulókhoz. " - /forrás: NAK/     Az idei év Szent


Ahol a vaddisznók járnak...

    … ott fű nem terem. Ez még nem is lenne olyan szörnyű nagy baj a gazdák számára. Viszont nem csak a vaddisznó, hanem a szarvas és az őz is járkál mindenfelé. Ráadásul meglehetősen szívesen látogatják a különböző mezőgazdasági kultúrákat. Tevékenységükkel pedig óhatatlanul is károkat okoznak.   A vadak nem ördögtől való lények, amelyeknek egyetlen és kifejezett célja a gazdálkodók meglopása és a minél nagyobb kár okozása. Az őz, szarvas, vaddisznó és társaik ugyanúgy élnék életüket, mint pár száz évvel ezelőtt. Csakhogy a környezetük megváltozott. A korábbi élőhelyeik java részén mezőgazdasági termelés folyik. És ezt a tényt ezek az élelmes állatok – ha


A repe és a búza őszi gyomirtása előtt

Az őszi búza és a repce két olyan növényünk, amely a hazai növénytermesztési ágazat struktúrájából adódóan igen nagy jelentőséggel bír. Míg a búza Magyarországon megszokott módon a legnagyobb területen termesztett kultúrák közzé tartozik, és igen nagy hagyománya van, addig a repce felfutása a közelmúltra tehető , ezért napjainkban e két növényi kultúra termesztése már szorosan kapcsolódik egymáshoz mind agronómiai, mind pedig növényvédelmi szempontból. Ez a vetett területek nagyságából, a vetésforgóban betöltött szerepükből (általában egymás előveteményei), és az őszi vetési időből adódó azonos, vagy legalább is nagyon hasonló a gyomflórájukból adódik.   A fent említett okok miatt érdemes a két növény gyomirtását egy


Be lehet rúgni a szotyitól!

Persze nem az embernek és nem úgy, hogy lehúz a meccs nézése közben ropogtatott napraforgó magok mellé pár üvegnyi sört. A növénykórtan világában ez bizony meccs és sör nélkül is könnyedén megvalósulhat.   A kalászosok és a repce után már a tavaszi vetésű növények érése és betakarítása is időszerű. Így van ez a napraforgónál is. Csak van jó néhány tábla, ahol a növényzet még a teljes érést be sem várva, foltokban teljesen elszárad. Mielőtt még nyugodtan hátradőlnénk azzal a felkiáltással, hogy a deszikkálás költsége ezzel le is van tudva, gondoljunk arra is, hogy a kényszerérett növények apró, összeszáradt tányérjainak termése mind mennyiségben,


Ízlett a dinnye az Erzsébet-táborokban is

– 4000 kiló gyümölcsöt kóstoltatott az Agrármarketing Centrum   Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is útjára indította „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezésű dinnye fogyasztásösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárminisztérium támogatásával. A promóció során az Agrármarketing Centrum munkatársai 2018. július 17-én a fonyódligeti, július 18-án pedig a zánkai Erzsébet-táborban kínáltak friss sárga- és görögdinnyét az ott nyaraló gyerekeknek.     A mézédes hazai dinnye a nyár egyik slágere. Idén a sok napsütésnek köszönhetően különlegesen jó minőségű termést arattak a gazdák, a szezon is már korábban, június végén elkezdődött. A sárga- és görögdinnye többek között A, C, B6 és E-vitamint,


A gabonatarlók

Betakarították a kalászosokat – pihen a föld – és amikor pihen, akkor is él és dolgozik. Mert magát a termőföldet is élőnek tekintjük és további életeknek színtere. A növénytermesztés „színtere” – termőföld, nem választható el a növényvédelemtől. A gabonatarló – a pihenő és mégis „dolgozó” föld – növényvédelemi hatású történések színtere.    Eszünk ágában sincs azt állítani, hogy a tarlón nem zajlanak gyombiológiai vonatkozású események – mégis – szakmai érdeklődésünk okán a tarlók állapotának a növénybetegségekre és az állati kártevőkre gyakorolt néhány hatására szeretnénk felhívni a figyelmet. Természetesen a téma rendkívüli kiterjedtsége miatt tesszük ezt a teljesség igénye nélkül.    Gabonatarlók – Növénybetegségek    A betegségek


Fitoftórás foltok a burgonya levelén

Támad a fitoftóra            Az idei, eddig meglehetősen csapadékos nyárelő több nedvesség és kimondottan cseppfo-lyós víz igényű kórokozó számára kiváló feltételeket teremtett a szaporodásra, a termesztett kultúrák megfertőzésére és a gazdáknak való károkozásra. Bár az ilyen, csapadékosabb nyár alapvetően szinte valamennyi gombás eredetű növénybetegség terjedését segíti, de a peronoszpóra félék közé sorolható gombák kimondottan igénylik a hűvösebb, párásabb és vizesebb időjárást, valamint a növények felszínén kialakuló filmszerű víz bevonatot.    A peronoszpóra félék családjába tartotó fitoftóra ( Phytophthora infestans ), vagy más néven a tápnövénytől függően burgonya-, illetve paradicsomvész számára az idei nyárelő ideális feltételeket teremtett egy komolyabb járvány kialakulásához is. A


A kötelezően előírt zöldítésről...

A zöldítés szorosan kapcsolódik a területalapú támogatások igényléséhez, ezért a zöldítés már a Gazdálkodó mindennapjait kiteszi. Idejét tekintve most aktuális, mivel a lekerült őszi kalászos, illetve őszi káposztarepce területek után vetik a zöldítő keverékeket.   No, de ne is ugorjunk ennyire bele, kezdjük ez elején egy kis fogalom meghatározással! Mi is zöldítés?! A NAK által kiadott, zöldítésről szóló kézikönyvében így fogalmazzák meg:   "Az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatok összessége. Ezek: az állandó gyepterületek fenntartása, a növénytermesztés diverzifikációja és az ökológiai jelentőségű területek kijelölése."   Ez a feladat nem csak kötelezettséggel is jár, hanem anyagi megtérülése is van! A zöldítés összege a területalapú támogatás


Terménytárolók karban tartása, tistztítása

Az idei első gabona termés, az őszi árpa betakarítása a végéhez jár, a terménytárolók fontos szerephez jutnak a mostani időben. No de megfelelően tároljuk terményeinket?   A betakarított mezei termények helyes tárolása külön szakma, amelynek művelőin az egyes gazdaságokban akár több tíz milliós gabona és egyéb termény tételek sorsa múlik. Ez a tudás viszont több olyan alapvető igazságon, nyugszik, amelyek megismerése és betartása nem kerül pénzbe, ugyanakkor a „józan paraszti ész” logikájából kiindulva bárki által könnyedén elsajátítható.   De miért is fontos? Lényege, hogy a betárolt termény lehetőleg károsítók betelepedésétől és kártételétől mentesen juthasson el majd a leendő vevő részére. Ez a folyamat a ternménytárolók és környezetük felkészítése


Érdmes-e változtatni a talajművelésen?!

              Fontos kérdés manapság, hogy milyen talajművelési eljárást, és az hogyan alkalmazzuk... a következőkben egy beszélgetést olvashattok a témában!         "Beszélgetés Lajos Mihállyal, az Agrofil SZMI vezetőjével":             ✎ Kell-e változtatni a talajművelésen? Mindenhol van mit javítani, de most a kérdés ennél sokkal sarkosabban vetődik fel: legyen-e talajművelés?   ✎ Lehet ez kérdés? Úgy tűnik, igen. Az évtizedekig szinte gazdátlan és védtelen talaj számtalan pártfogóra, szakértőre talált újabban. Teljesen új látásmódokat, fogalmakat kell megismernünk ebben a témában. Ma Magyarországon valahol a hagyományos és a forgatás nélküli talajművelés határán járunk, még nagyobb részt talán a hagyományost használjuk. A forgatás nélküli talajművelésen belül terjed a minimumművelés, ami a lehető legkevesebb mozgatást, illetve


Elkezdődött a foci VB.. no meg az aratás is!

Június idusán véget ér a tanítás az iskolákban, megkezdődnek a nyári szabadságok, páros években válogatott foci mérkőzéseket nézhetünk... de amiért leginkább a nyarat várjuk, AZ ARATÁS!   Nekünk, Gazdáknak az egész éven át tartó munkánk "gyümölcse" kezdődik meg nyáron! Míg mások a nagy melegben sört kortyolgatnak egy medence partján, addig bizony a növénytermesztéssel foglalkozók számára a munkák dandárja csak most kezdődik el. Vetésterületünk nagy részét kitevő őszi növényeink, azaz az őszi árpa, őszi búza és az őszi káposztarepce ez időben érik meg.   Az aratás nem is olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják. Nagyon sok buktató játszik közre, mint például a csapadék, mely


Belevágunk az aratásba!

Eljött az az idő, melyre egész évben vár a Gazda, a munkánk legszebbje, az aratás!   A népi hagyomány szerint Péter, Pál napja, azaz június 29.-e az aratás kezdete! Azonban a természet, a növény fejlettségi állapota mondja meg, mikor is kell nekiállnunk aratni. Idén egy- két héttel előrébb járunk a szokásosnál!   Ha figyelemmel kísérjük a növények fejlődését, akkor az idei évben egy gyors vegetációnak lehettünk szemtanúi. A késői tél, a kimaradt tavasz hatására a növények robbanásszerűen beindultak az áprilisi meleg hatására! A csapadék eloszlása sem volt egyenletes, egy száraz áprilist, egy csapadékos és fülledt május követett. A meglévő talajnedvesség, és a szinte


Vigyázzunk a kétes eredetű termékekkel!

Nem mindig az az olcsó, ami kevesebb pénzbe kerül!   Azon már lassan nem is kell csodálkoznunk, hogy minden hatóanyag lassan az összes növénvédő szer "gyártónál" felllelhető, így csak a vivő anyagnál és az árlistánál lehetnek eltérések!   Lassan az összes nagykereskedő cég is megjelenik a piacon saját márkás termékeivel, mely nem mondható minden esetben rossz minőségűnek, de vannak kivételek:   Termelői panaszbejelentés alapján kezdte el vizsgálni a növényvédelmi hatóság a GENEZIS feliratú, párhuzamos behozatallal Romániából származó Adengo kukorica gyomirtó szert. A Nébih laboratóriuma igazolta, hogy a készítmény hatóanyag-tartalma jelentősen eltér az engedélyben foglaltaktól, így hatékonysága nem megfelelő. Ezért a hatóság elrendelte a termék forgalomból


Elérkezett a Gazdász Szépe 2018 döntője!

2018.05.27.-e a Gazdász Szépe 2018 választás döntője.   Az idei verseny is nagy népszerűségnek örvendett, a több mint 40 jelentkező közül került ki a három döntős, akik közül ma kiderül, ki is lesz a 2018-as verseny győztese. A döntő  Jóska Bátyám Facebook oldalán kerül megrendezésre, 16- 20 óráig LIVE SZAVAZÁS formájában. A döntőnél egyik versenyző se rendelkezik hozott ponttal, tehát a 4 óra alatt összegyűjtött hangulatjelek száma fog dönteni!   Engedjétek meg, hogy bemutassam a döntősöket:   Dalacsi Imola: "Dalacsi Imolának hívnak, 16 éves vagyok és családommal Orosháza területén gazdálkodunk. Fő tevékenységünk a dinnyetermesztés, de ezen kívül több kertészeti kultúrával is foglalkozunk, nem csak szabad földön hanem


Itt a növényvédelmi munkák dandárja

A május hónap az évtizedek gyakorlata alapján minden mezőgazdaságban érintett dolgozó számára munkákkal, feladatokkal teli, „akciódús” időszak.   Így vannak ezzel a növényvédelemért felelős szakemberek is, mivel a jelenlegi időszakban igencsak sok kórokozó és kártevő jelenléte fenyegeti a még csak kialakulóban lévő termést.      Alapvetően az idei tavasz, főképp az április és az azt követő időszak döntően a szárazságról szólt, amely általánosságban nem szokott kedvezni a legtöbb kórokozónak. Ugyanakkor a növény és a növénybetegségekért felelős kórokozók víz igénye drasztikusan eltér egymástól. A kevésbé nedvesség igényes kórokozók, mint pl. a különböző rozsda betegségek, vagy pl. a lisztharmat gombák beérik egy kevéske reggeli harmattal is.


Ki lesz idén a Gazdász Szépe?

Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a „Gazdász Szépe” választás.   Itt a legszebb agrár hölgyek méretik össze magukat, akik a mezőgazdaság valamelyik területén tevékenykednek. A regisztráció ideje alatt várom a hölgyek fényképét és rövid bemutatkozását, mivel foglalatoskodnak a mezőgazdaságban/ miért szeretik a mezőgazdaságot. Beküldési határidő: 2018.05.13. 20 óra   A verseny a  weboldalon lesz nyomonkövethető ( www.joskabatyam.hu/gazdasz-szepe) , a szavazásra azonban a weboldallal összekapcsolt Facebook képeknél lehet letenni a voksot. A Gazdász hölgyeknek több mint 1,5 hetük lesz arra, hogy minél több szavazatot gyűjtsenek össze. Ezt követően a három legtöbb szavazatot kapott hölgy jut a döntőbe. Mindhárom hölgytől egy rövid videós bemutatkozó anyagot láthatunk majd,


Hasznos lesz a jégkár elhárító rendszer?

2018. május elsejétől üzemel az ország egész területén üzemel a 834 berendezésből álló jégkár elhárító rendszer!   Időjárásunk folyamatos változásban van. Be kell látni, hogy egyre kiszolgáltatottabbak a növények az időjrási anomáliáknak.... mert ugye: " Műhelyünknek nincs teteje!" A NAK által kezdeménmyezett rendszer csökkenti az egyik legveszélyesebb kár okozót, a JÉGVERÉST!    Bár a rendszer a mezőgazdaságban tapasztalható károkat enyhíti drasztikusan, mások is élvezik előnyeit, ezért a szakértők a támogatókra továbbra is számítanak, sőt bővítenék a hozzájárulók körét. Például az önkormányzatok és vállalkozások is beszállhatnának a jégkárok elleni védelem költségeibe, hiszen például az ingatlanokban vagy a lakosság járműveiben keletkező jégkároknál szintén jelentős csökkenés várható a


A csonthéjasok betegségei

A hazai gyümölcsösökben és házi kertekben a tél és a metszés végrehajtása után nagyon fontos technológiai elem a növényvédelmet megalapozó kora tavaszi lemosó permetezés. Főképp a csonthéjas gyümölcsfajok esetében sok olyan kórokozó található, amelyek ellen egy jól kivitelezett lemosó permetezés nélkül a vegetációs időszak során még a legjobban kivitelezett, legjobb készítmények alkalmazásával végrehajtott kezelések is legfeljebb fél sikert képesek eredményezni.      Permetezés előtt mindenképpen szükséges a metszés során a jól láthatóan fertőzött, beteg fás részek és gyümölcs maradványok levágása és a gyümölcsösből való eltávolítása. Permetezni csak ez után szabad.   A hazai csonhéjas gyümölcsösökben nagyon gyakori kórokozó a csonthéjasok moníliája ( Mo-nilinia laxa


Mi okoz kárt az almán?

A hazai gyümölcsfajok között az almatermésűek, főképp az alma és a körte jelentősége mind a fogyasztás, mind pedig a termőterület tekintetében meghatározó. Termesztésük nem igazán mondható olcsónak és a termesztés költségei között a növényvédelmi célú költségek aránya meglehetősen magas.        Mind az alma, mind pedig a körte egyik legfontosabb betegsége a varasodás. Az alma és a körte kórokozója nem azonos és életmódjuk is kissé eltér egymástól. Az alma varasodás döntően a lehullott lomb levélszövetében telel át és miniatűr Unicumos palackra emlékeztető termőtestéből a virágzás körüli időszakban aktívan lövöldözi kifelé a fertőzést elindító aszkospórákat.  A körtevarasodás ugyanakkor az ivaros ciklus mellett


A búza kora tavaszi betegségei

     Az őszi búza, durum, tönköly és tritikálé termesztése során általában nincs szükség az áttelelésből éppen kijött állományok kora tavaszi fungicides állományvédelmére. Bár elméletileg sok kórokozó képes lehet már ilyenkor is durva lombkártételre, de legtöbbször a növénybetegségeket okozó gombák a vegetációs időszak későbbi fázisaiban támadják meg a növényeket.      Ez év tavaszán – sajnos – némiképp más a helyzet. A döntően meleg, de csapadékos tél, a kemény fagyok idején gyakori vastag hótakaró több betegség számára is jó áttelelési és felszaporodási körülményeket teremtett. Jelen időszakban országszerte mindenütt lehet találkozni a szeptóriás levélfoltosság ( Septoria tritici ), valamint a már jó néhány éve


Mi az a hosszúhétvége?!

Sok olyan szakma van, ahol nincs munkaszünet! Hiába vannak itt az ünnepek, a mezőgazdaság nem pihen! Aki állattartó annak egy szabad napja sincs egész évben, így most húsvétkor sem! Szerencsére az esős időjárásnak köszönhetően a növénytermesztők nyugodt hétvégével számolhatnak. A pihenés nem tart sokáig, az eddigi időjárásnak köszönhetően eléggé el vagyunk késve, így a következő időben bőven akad feladat!   Április van már, jóesetben az elmúlt 1-2 hétben lehetett rámeni a földekre. Pedig ilyenkor már az árpának a földben lenne a helye! Nagyon kevés helyen tudták elvetni a tavaszi gabonákat, így aki még akarja, jövő héten bele tudja erőszakolni a földbe. A műtrágyaszórásokra jól jött a


"A jó Gazda tudja, mi kell a földjének!"

Bizonyára mindenkinek beugrott ez a mondat. A csapból is folyik az ismerős szöveg, no de a műtrágya nem épp folyós!   "Vásároljon Ön is 39 % össz hatóanyagtartalmú terméket..."- mondják... de még sok Gazda nem érti, mit is jelent ez valójában. Annyi marad meg, hogy "hát én abból a 39 %-os Nitrogénből kérek, mert az jobb!" No de, miben is jobb? A többinél nincs benne egyéb anyag?   Jó marketing fogásnak mondható ez a rádiós reklám, mely elülteti az emberek fejében a "helyes" műtrágyázás alapjait!  Ha nem volt elég a területi képviselők zaklatásából, akkor még a kocsiban vagy az irodában is ránk erőltetik a műtrágyájukat!   Többségében a


Veszélyes állapotok az őszi árpa vetésekben!

          Az őszi árpa nem éppen a leg télállóbb kalászosunk és meglehetősen „beteg” kultúra, azaz a rajta megtalálható kórokozók listája meglehetősen hosszú. E kórokozók közül elég sok olyan is akad, amely gyakorta jelentős kártételt is okoz hazánkban.      A még szinte el sem múlt tél közvetlen hatása az állományok lombozatára szerencsére meglehetősen kicsiny volt. Ugyanakkor a tavaszias meleg a téli hónapok során több kórokozó számára is kedvező feltételeket teremtett egy, a szokásos mértéket messze meghaladó fertőzöttség kialakulásához.        Jelen időszakban az őszi árpák lombozatán négy olyan kórokozó is jelen van, amelyek durva kártétel és termésveszteség kialakítására is képesek. A nedvességkedvelő, de inkább a


Hirtelen felmelegedés.. várható belvíz!

A hőmérséklet az elmúlt hetihez képest drasztikusan emelkedett, szinte tényleg úgy ébredtünk fel egyik napról a másikra, hogy kitavaszodott! Ennek köszönhetően, a nagy mennyiségű hó, csapadék nem volt képes leszivárogni a talajba, így sok helyen még nagy tócsákat látni a vetéseken. Ha marad ez a hirtelen felmelegedés, és nem jön újabb csapadék, várhatóan eltűnnek a vizes foltok. Másik probléma a folyók megáradása, több helyen belvízvédelmi készültség van elrendelve, mint ahogy a képen is látszik, Dombóvár közelében súlyosabb a helyzet! (Fotó: MTI) A jövő heti talajmunkáknak úgy néz ki még nem sok helyen lehet nekiállni, a szántások is nagyon lassan pirkadnak.Aki a műtrágyát nem


Lassan kezdődik a szezon..és vele együtt az "AGRÁRTUDÓS" is!

Március eleje, a tavasz kezdete van... vagyis csak lenne! Bár már több mint egy hete volt már jégtörő Mátyás, de a téli időjárás nem ért véget.  Beindult a műtrágyaszórás, nitroszolozás ideje.. ahol kevesebb a hó, illetve nem lankás a terület, ott már elkezdték  a Gazdatársak a kijuttatást!Sietni kell, mivel akinek nagyobb területe van, nem biztos hogy időben végezni fog a munkával. A kései tél, valamint a nagy mennyiségű téli csapadék hatására, a felmelegedést követően nem fogunk tudni rámenni a munkagépekkel a területünkre, így a tápanyag nem lesz elérhető  az őszi vetésű növényeknek. Ahogy kezdődik a szezon, úgy kezdődik vele párhuzamosan új rovatom,